Get Adobe Flash player

Köszöntjük a Battai Villámok honlapján

OSB DÖNTŐ

2012. május 11-13 között Zalakaroson rendezték az Országos Utánpótlás Bajnokság Lány Serdülő korosztályának döntőjét. Az alpszakaszt követően, a főtáblára jutó 16 csapatból, végül is 8 csapat jutott a döntőbe, ahol - a versenykiírásnak megfelelően (sajnos) - már az első napon kiderült, hogy melyik csapat játszhat az 1-4 helyért, illetve az "alsóházban" 5-8 helyért. Csapatunknak ez a hétvége nem úgy jött össze, ahogy ezt álmainkban dédelgettük.

Összességében a 2011/2012 bajnoki szezonjában elmondhatjuk, hogy az ország VIII. legjobb serdülő korosztályú lány csapata a BATTAI VILLÁMOK csapata lett.

Gratulálunk Lányok! Nem kis teljesítmény volt egytalán a döntőbe eljutni.

Gratulálunk Magdi néni és Kriszta! Elmondhatjuk erről a bajnoki szezonról is, hogy sikeres évet zárhatunk. (OSB VIII. helyezés, Pest Megyei Serdülő Lány bajnok, Pest Megyei Gyermek Bajnokság III. helyezése és több hazai és nemzetközi kupán való eredményes szereplés van mögöttetek és erre mind-mind Ti készítettétek fel ezeket a lányokat.  Köszönjük!!)

OSB végeredménye:

1.

VASAS-BASKET

2.

SOPRONI DARAZSAK

3.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD

4.

CSATA DSE

5.

KECSKEMÉT SI

6.

KŐBÁNYAI DARAZSAK

7.

KANIZSA DKK

8.

SZÁZHALOMBATTAI VILLÁMOK

Az OSB döntőjének a Battai Villámok által játszott mérkőzések eredményei:

A OSB döntőről további információk, eredmények, képek ITT!

Edzői vélemény:   

 

Pest Megyei Serdülő Bajnokság lány Döntő eredménye

A Battai Villámok lány Serdülő csapata megvédte a  lány bajnoki címét Pest megyében kiírt 2011/2012 évi serülő bajnokságban.

A döntő 4 csapat részvételével 2012. május 6-án a százhalombattai Városi Sportcsarnokban került megrendezésre.

A döntőn minden csapat 2 mérkőzést játszott.

Az eredmények a Battai Villámok csapatának szemszögéből:

A döntő értékelése ezdői szemmel:    

 

A bajnok csapat:

Szép volt Lányok!

 

 

Fontos!!!!!! Kis Villámok

Változás!!

Kis Villám-os Szülök! (2000-töl-2002-ig)

Csütörtökön Május 10-én az edzés után 18,15-után szülői értekezlet az edzés helyszínén!

MINDEN szülőt várunk szerettel, mert fontos!

Mindenki személyesen is kap meghívót rá!!

Katona Zoltán

A szülői értekezlet a május 14-el kezdődő hétre tolódik!!

 

Mindenki szurkoljon!

Minden Százhalombattai Kosárlabdát Szeretőt nagyon várunk

05.06-án vasárnap

a Városi Sportcsarnokban,

ahol a Pest Megyei Serdülő Kosárlabda Bajnokság

Lány csapatainak döntőjére kerül sor!

A részletes műsort itt elérhető!

 

Mindenki szurkoljon a Battai Villámok csapatának!

Hajrá Batta! Hajrá Villámok!

 

 

OSB döntő 2011/2012. Zalakaros

AZ MKOSZ döntött az Országos Serdülő Bajnokság helyszínéről, időpontjáról és programjáról.

A helyszín és a program ITT!

Kedves szülők, szurkolók és támogatók!

A döntőre az alábbi szállás és étjkezési lehetőségeket ajánlja a szervező:

Szállás:

Zalakaros fürdővárosban

található magán apartmanokban a Móra Ferenc Általános Iskolához közel, 50-100 m-s körzetekben. A mérkőzések helyszíne gyalog könnyen megközelíthető. Csapatok elhelyezése 2-3 ágyas, zuhanyzós, TV-s szobákban.

Szállás díja: 2.500 Ft/fő/éj

Étkezés:

Móra Ferenc Általános Iskola éttermében házias ételekkel, ami a verseny helyszínével azonos helyszínen található. Tornán résztvevő csapatok egyéni igényeihez maximálisan igazodva. Étkezés helyszíne a magán apartmanoktól 50-100 méterre találhatóak, könnyen megközelíthetőek.

Étkezés díja: 2.000 Ft/fő/nap

Magdi néni kérése:

Április 30-án hétfői delelötti edzés végéig mindenki nyilatkozzon arról, hogy jön-e, Zalakarosra? Ha jön akkor hány fő és milyen ellátást (szállás+étkezés, csak szállás, csak étkezés, nem kér semmit)igényel? Aki ezt a megadott időpontig elmulasztja annak egyénileg kell megoldania.

Mindez azért szükséges mivel a szervezőknél már ilyen korán le kell adni az igényt!!

 

Vers - 2012.04.23. - Hihetetlen, de igaz

Hihetetlen, de IGAZ

 

Szombat reggel elindultunk Kecskemétre.

„Oda” bizony egy zabszem sem férne be.

A lányok sajnos még álmosan bolyongnak,

Sebaj -mondom- a pályán majd tombolnak.

 

Jó korán értünk úti célunk végére

Alig jutunk be a játék helyszínére.

Bemelegítés közben a tüzet még nem látom,

Remélem felpörögnek még ma a lányok.

 

Sípszó! Indul a meccs, jó lesz figyelni.

Kecskemét csapatának a város jött el szurkolni.

Battai szurkoló : 10-15 talán

A kecskeméti tábor elámul a hangján.

 

Fej-fej mellett haladunk az első negyedben

Nem hagyjuk elmenni az ellenfeleket.

Első negyed vége :10 pont mínusz, sebaj!

Jól játszanak a lányok, és mindenki hajt.

 

Zúgnak a dudák és persze Csaba hangja is szól

A lányok csak teszik, amit kell, és ez így van jól.

A fergeteges hangzavarban a bíró sípját alig hallják,

Félidőben mínusz 11,  el sem hiszik a lánykák.

 

Magdi néni oszt és szoroz, a csapatot jól forgatja

Aki pályán van küzd ezerrel, a többi bíztatja.

EGYSÉGBEN AZ ERŐ, régi ez a mondás.

De még ma is igaz lehet, a lányok megmutatták

 

A harmadik negyedben is partiban voltunk

A 10-dik perc végén mínusz 7 ponttal zártunk.

A battai lányok nagyon jól játszottak, haraptak.

Lehet, hogy reggelire chilis babot kaptak?

 

Jön a negyedik 10 perc, van-e még erőtök lányok.

Tűz ég a szemekben, fáradságnak nyoma sincs, látom.

Hosszú ez a negyed, hosszabb, mint valaha.

Batta nyer a végén? Kevés van, ki így gondolja.

 

Drámai végjáték, peregnek a percek.

Aki fejben jól bírja, a győztes csak az lehet.

A két csapat méltón küzdött végig.

Végül is MEGNYERTÜK!! 1 pont erejéig.

 

Együtt sírunk-nevetünk, öleljük is egymást.

Nagy meló volt lányok, megérte a sok futás!!

Nagy az öröm, de még nincsen vége.

Lazítani nem lehet, jön a Győr estére.

 

Ebéd után aztán pihenés a szállón

Hogy a kis csapat este újra produkáljon.

De az már egy másik vers tárgya,

Ez a győzelem pedig a mai nap „non plus ultrá-ja”.

 

HAJRÁ BATTA-HAJRÁ VILLÁMOK!!!

(TTE)

 

Következő események

No current events.

Üzenőfal

Kapcsolás ki/be Hang Vigyorok Történet GYIK Kide Chat

Kide Shoutbox v0.7.7

7:52-- Németh Judit: Mi van meghalt az oldal? Vasárnap hogy lesz a menetel?
13:25-- Strupka Csaba: Ugy tudom buszos,
14:08-- Katona Zoltán: Igen, ma lesz kiosztva a papír.
19:38-- Strupka Csaba: nem kaptuk meg ma a papirt
6:43-- Katona Zoltán: Mondom ma :)
7:31-- Katona Zoltán: A következő serdülő forduló eldőlt. Mezőberény........
És ahogy értettem 16-17-én lesznek a mérkőzések. (ezt még pontosítjuk)
8:37-- Takács Endre: Ne má! A KÁOSZ-on semmi nincs fenn erről!
8:41-- Tóth Krisztina: Kedves Türelmetlenkedő Szülők!
8:42-- Tóth Krisztina: Szóban már szerdán elmondtam a lányoknak a vasárnapi dolgokat, ma csütörtökön fognak papírt kapni. 8.30-kor fogunk indulni. Csak, hogy estig kibírjátok.... :P
8:46-- Tóth Krisztina: Ja és perszem, mint másodedző, követem Magdi néni hagyományát, és a papírt csütörtökön adom oda :D
8:47-- Tóth Krisztina: Remélem azért nem szereztem álmatlan éjszakát! Szeretlek Benneteket!
9:29-- Németh Judit: Mi is TÉGED Kriszta!!!! (Endre! Szívecske logót nem lehet felvenni a sorba?!?)
13:32-- Strupka Csaba: Azt hittem lesz egy kis változás.Ha nem hát nem.
14:37-- Tóth Krisztina: Nem írom ide, amit mondanék, de ismersz már annyira, hogy kitalálod!
14:41-- Administrator: Szép volt lányok! Gratulálok a győzelmekhez!
18:18-- Administrator: Hurrá! A győzelmetek hírére elértük az 50000-dik látogatást az oldalon!!!
18:57-- Strupka Csaba: Én is gratulálok ügyesek voltatok.
8:05-- Németh Judit: Gratulálunk! Kár, hogy nem lehettünk ott! (Amúgy van egy fölös kék Pitykés pólónk, nem hiányzik valakinek?)
16:33-- Strupka Csaba: Gratulálok a diákolimpiai győzelmekhez.
7:11-- Katona Zoltán: Helló a Pest megyei gyermek osztályban '99-és fiatalabb "középvillámok" a női döntőben!!! A döntő Nagykőrösön 04,15-én vasárnap lesz!! Minél többen menjünk és szurkoljunk a lányoknak, a program:

Pityke KSE- Százhalombattai KSE 10.00
Dunakeszi DOK Széchenyi Ált. Isk. (Kis Csata)-Gödöllői Kosársuli SE 11:30

Utána szokásos győztesek- és vesztesek külön külön csatája a III. ill. az Bajnoki címért.

Hajrá (Közép)Villámok.
16:25-- Strupka Csaba: Eredmény tud valaki??????
6:24-- Tóth Krisztina: Gratulálok a junior lányok idegenben szerzett győzelméhez! Jó volt Veletek együtt örülni! Meg Vuk-ot nézni! ;) Giricz Reninek boldog szülinapot kívánunk!
15:40-- Katona Zoltán: Lányok!
15:40-- Katona Zoltán: Holnap - csütörtökön kis Villámoknak 16.15-től 17.15-ig van edzés az Eötvösben!!!!
15:41-- Katona Zoltán: Nagy Villámoknak holnap - csütörtökön 17-től van edzés az Eötvösben!!!!!!! Szóljatok egymásnak!!! Kriszta
16:34-- Strupka Csaba: A másik meccset nem tudod belinkelni ?
17:44-- Administrator: nem mert azt nem tették fel, csak a címét (lehet hogy tervezték , de végül nem vették fel!)
18:22-- Strupka Csaba: oké köszi
17:20-- Strupka Csaba: Mi volt a diákolimpián?
4:50-- Takácsné Timár Edit: Aki fotózott a hétvégén, küldjön már 1-2 képet légyszi Endrének. Köszi
4:51-- Takácsné Timár Edit: Ja a diákolimpián 3. hely :)
19:32-- Katona Zoltán: Meghívást kaptunk Temesvárra, május 19-20-ára. Kérem jelezze akinek jó. 98-99-es csapat. Még a héten kell!!!!
12:43-- Strupka Csaba: Mert a gyöztesek mi vagyunk!!!!!!!!!
13:40-- Takácsné Timár Edit: Minich Marcsinak Mercinek és Lindának külön köszi, hogy a szombat délutánjukat és a sok kilométert nem sajnálva eljöttek a "nagyoknak" szurkolni. :D
22:06-- Bálintné Hegedűs Magdolna: Fruzsi,Kata és irodalmi színpadosok! Azt hiszem itt az ideje, hogy M.Magdi néni figyelmébe ajánljuk a honlapunkat, hogy lássa, nálunk a sport a kultúrával is meg van fűszerezve, hiszen van egy újabb anyukánk, akiből a költői véna a felszínre tört.
22:16-- Bálintné Hegedűs Magdolna: Edit! A versed olvasása közben ismét átélhetjük az elmúlt izgalmakat. Nagyon jó,hogy egy újabb oldaladat mutattad meg. Gratulálok!
5:03-- Takácsné Timár Edit: :) :D :) :D
5:38-- Tóth Krisztina: Ahogy már telefonban mondtam, nagyon jó lett a vers! Ne fogd magad vissza legközelebb sem! :)
5:38-- Tóth Krisztina: Vicc: a statisztika írását megtarthatom? ;)
5:39-- Tóth Krisztina: Nem bánnám, ha még több szülő ragadna tollat, és írná le ezzel a szuper csapattal kapcsolatos élményeit. A lányok tesznek róla, hogy legyen miről írnunk.
6:13-- Takácsné Timár Edit: Kriszta! A komoly dolgokat meghagyom neked. :)
17:46-- Katona Zoltán: Kis Villámok! Csütörtökön 16.15-17.15-ig lesz edzés.
7:42-- Németh Judit: Most találtam ezt a kis "szösszenetet", szerintem érdemes megfogadni (akár mottónk is lehetne):
7:46-- Németh Judit: Bocs! Folyt.köv.: "Ha elhiszed, hogy legyőztek - legyőztek./ Ha elhiszed, hogy nem mered - nem mered. /Ha győzni akarsz, de azt hiszed, nem győzhetsz,/ Csaknem biztos, hogy nem te leszel a győztes. (...) Az élet csatáit nem mindig/Az erősebb, gyorsabb nyeri,/ És előbb-utóbb az győz,/ Aki, hogy győzhet, ELHISZI.
17:40-- Katona Zoltán: A szülői elmarad a héten, jövő héten lesz megtartva!!!!!!!!!!!
17:44-- Administrator: Már javítva!!
17:50-- Katona Zoltán: Tudom a Kriszta írta ki.
10:05-- Katona Zoltán: «link»
10:05-- Katona Zoltán: Ez az országos serdülő honlapja
5:14-- Takácsné Timár Edit: Az ország nyolcadikjának lenni szerintem jó dolog. Sok csapat szeretett volna a döntőbe jutni, de nekünk sikerült. Lányok! Legyetek büszkék az elért eredményeitekre! Én az vagyok rátok! ;)

Utolsó üzenet 4 nappal ezelőtt

Csak a regisztrált felhasználók küldhetnek üzeneteket, regisztrálj vagy jelentkezz be

Ki olvas minket?

Oldalainkat 3 vendég és 1 tag böngészi
  • boca3
III. Nemzetközi Batta-Kupa támogatói:
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. OTP Bank Nyrt.
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Batta-lnvest Kft.
DUNASTYR Zrt. PUHI-TÁRNOK Út- és Hídépítő Kft.
KRUPP és TÁRSA Kft. Tiszta Formák Alapítvány
Jászok Kincse Kft. Matrica Múzeum és Régészeti Park
Ebatta Kultur kocsma, Pizza kuckó Sze-Ba Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.
Pet-Champion Magyarország Kft. FeliCAvit Kutyavitaminok
Cserpes Sajtműhely Városi Szabadidő Központ
TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. JYSK Kft.
Lipóti Pékség Dunamenti Erőmű
InterSport A csapat gyógymasszőre, gyúrója

Sós Perec Pékség

Novák Zoltán;

Pest Megyei Kosárlabda Szövetség

Havasi Zöldség és Gyümölcs

Ripszám László

Támogatók

Legfőbb támogatóink a szülők ®.
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa120
mod_vvisit_counterTegnap128
mod_vvisit_counterEzen a héten1175
mod_vvisit_counterElmúlt héten1243
mod_vvisit_counterEbben a hóban3580
mod_vvisit_counterElmúlt hóban6961
mod_vvisit_counterEddig63280

2012- 05-20 20:24